By Plimun Web Design

r34_01

Cikkünk alanya a Halálosabb Iramban első öt percében vált a tulajdonos szerelmévé, és elhangzott a jól ismert „Nekem egyszer lesz egy ilyenem!” mondat. A különbség a szokványoshoz képest, hogy barátunk valóban vett egyet. Viszont úgy érezte nem elég a szimpla GT-R, úgyhogy becsöngetett a Red Sun Service-hez, akik tárt karokkal fogadták az autót és a terveket, így történt, hogy a motor már óriási teljesítmények elviselésére is készen áll.

r34_02

Kezdjük kívülről: az autó külseje teljesen gyári, még a felnik is azok, amikkel a futószalagról lejött az autó, és a tervek szerint ez nem is változik. Az autó fénye is gyári, néhol látszik is, hogy nem ma került rá a festék, de jól áll a klasszikus ezüst a típusnak.

r34_03

A beltér szintén gyári, a kormány természetesen „rossz oldalon” van, de egy ilyen autóban épp az a jó oldal, szentségtörés balkormányosítani egy JDM gépet. Ha megindul a szekér, brutálisan szorul az ember a gyári félkagylókba, a nagy meglepetés pedig a kanyarban jön, a négykerék-kormányzásnak köszönhetően ugyanis brutális kanyarsebességet engedhet meg magának a sofőr.

r34_04

És akkor térjünk a nem gyári részre: ahogy korábban említettem, a Red Sun Service vette kezelésbe a gépet, és ismét szép munkát végeztek, akárcsak a legutóbb bemutatott R35-ön. A motort az utolsó csavarig bontották, és nulláról építették újra a megfelelő alkatrészekkel. Sajnos a motortér a fotózás időpontjában nem volt a legszebb állapotban, azóta ez is változott, de a következő listával a képzeletetekre bízom az erőforrást:

  • N1-es Főtengely
  • Eagle hajtókar
  • CP dugattyúk
  • ACL Racing csapágyak
  • Cometic hengerfejtömítés
  • ARP hengerfej tőcsavar
  • N1 olajpumpa
  • N1 vízpumpa
  • Greddy vezérműszíj
  • HKS vezérműtengely
  • Apexi kipufogórendszer
  • HKS Hi-power kipufogó dob
  • Koyo Racing vízhűtő

r34_05

Pontos teljesítményadat nincs, a tulajdonos bevallása szerint jelenleg 330 lóerő körül van valahol, de a motor fejlesztése még messze nincs kész, így felesleges is lenne most lemérni, és a tervben lévő fejlesztésekkel akár 7-800 lóerő is ébreszthető a géptető alatt. Annyi biztos, hogy már most is nagyot lép, és ennél csak komolyabb lesz.

Hirdetés

video_headline

 

video_player03