By Plimun Web Design

_MG_1058

Augusztus 4-én, szombaton ismét visszatér a drift a Hungaroringre. Tavaly hosszú várakozás után végre belépést nyertek a formula 1-es versenypályára a magyar drifterek, most pedig nemzetközi mezőny csapatja majd az utolsó két kanyarban. A célegyenesben gyorsulási versenyen mérik össze autójuk képességeit a vállalkozó kedvűek. A boxok mögötti nagy parkolót tavaly népautók töltötték meg, idén japán vasak lepik el, a második JapCarFest keretében.

_MG_1177

A fő esemény, számunkra mindenképpen a King Of Europe drift-bajnokság ötödik fordulója, amelyen rendkívül erős nemzetközi mezőny méri össze erejét, a célegyenes elejétől a pálya utolsó két kanyarját visszafelé teljesítve. Tavaly sokan kritizálták a "pályát", hiszen csak két kanyar, ráaádsul egyivű, azonban a két kanyar közti terhelésváltás tökéletes kivitelezéséhez komoly vezetési tudás és az autó tökéletes ismerete szükséges. Ráadásul 4-500 lóerő alatti autókkal kevesen tudtak akkora lendületet venni, hogy az a második kanyarig kitartson. Nagy örömünkre végre Kerényi Ádám is megmutatja újjáépített versenyautóját a magyar közönségnek. A folyamatosan frissülő nevezési listát ITT találjátok! Pénteken hat órás edzéssel indítanak a versenyzők, szombaton pedig egész napos csapatásra számíthattok!

A drift és a gyorsulás mellett a JapCarFest keretében gyönyörű japán különlegességeket láthattok. A japán autók szerelmeseinek éves nagygyűlése tavaly is komoly felhozatallal kápráztatta el a nézőket, és sejtésem szerint most még nagyobb felhajtás szemtanúi lehetünk.

Programok:

  • 08.00 Kapunyitás
  • 08.00-14.00 JapCar Fest találkozó,gyorsulás, szlalom verseny, szépség verseny, fotózás
  • 08.00-08.15 Kötelező versenyzői eligazítás Drift
  • 08.30-13.30 Drift Edzés
  • 14.00-18.30 Gyorsulási időmérő edzések
  • 13.30-16.00 Drift Kvalifikáció
  • 16.00-16.30 Drift Taxi + betétprogram
  • 16.30-18.00 Drift Top32
  • 18:00-19:30 Drift Top16
  • 18.30-20.00 Gyorsulási döntők
  • 20.00 Eredményhirdetés

Belépő:

  • Péntek-szombat: 2.500 Ft/fő
  • Szombat: 2.000 Ft/fő
  • 10 év alatt ingyenes!

Tavaly ezeket a képeket készítettük a Hungaroringen:

_MG_0637_MG_0647_MG_0651_MG_0665_MG_0673_MG_0681_MG_0705_MG_0712_MG_0723_MG_0731_MG_0736_MG_0738_MG_0739_MG_0771_MG_0790_MG_0793_MG_0807_MG_0825_MG_0853_MG_0859_MG_0861_MG_0862_MG_0866_MG_0870_MG_0884_MG_0891_MG_0901_MG_0926_MG_0945_MG_0959_MG_0964_MG_0973_MG_0985_MG_1013_MG_1019_MG_1047_MG_1054_MG_1056_MG_1058_MG_1062_MG_1065_MG_1068_MG_1075_MG_1098_MG_1106_MG_1114_MG_1115_MG_1119_MG_1132_MG_1138_MG_1165_MG_1167_MG_1177_zDSC_5754_zDSC_5767_zDSC_5770_zDSC_5775_zDSC_5779_zDSC_5797_zDSC_5798_zDSC_5801_zDSC_5813_zDSC_5832_zDSC_5864_zDSC_5868_zDSC_5870_zDSC_5880_zDSC_5887_zDSC_5898_zDSC_5900

Info: www.dragracing.hu vagy a www.drifter.hu

Hirdetés

video_headline

 

video_player04