Hetyési Zsolt a pályán és azon kívül egyaránt szórakoztató személyiség, mindenből poént farag, így komoly interjúra sem számítottunk tőle, de azért nem információ-mentes az alábbi társalgás. A Ratmobil marad, de persze hozzányúlnak a fiúk, és más projektek is bekerültek a műhelybe.
 Sorozatunkban harmadikként Kerényi Ádámot, a tavalyi King Of Europe bajnokot faggattuk. Ádám miatt egyik szemünk sír, másik nevet, egyre kevesebbet látjuk ugyanis hazai pályán, de annál büszkébbé tesz minket nemzetközi teljesítményével. A küzdelmekben pedig évek óta egy M5 motoros E36 a bajtársa, ami persze nem maradhat érintetlen a következő szezonig. PW: Hogy...
 A drifterek téli felkészülését bemutató riportsorozatunk második alanya Grózinger Zsolt, aki a múlt héten kifaggatott Ládi Attilához hasonlóan japán vonalon folytatja idén. A riportban komoly lóerő adatok hangoztak el, a részleteket lejjebb találjátok, de készüljetek fel, hogy lesz egy kis libabőr. PW: Hogy telik a „téli szünet”? Grózi: Köszönöm szépen...
 A tavalyi sikerre való tekintettel, idén is megkérdeztünk pár driftert, hogy mivel töltik a két szezon közti időszakot, mivel készülnek a következő évre. Idén ráadásul még izgalmasabb a dolog, mert sok versenyzőről tudjuk, hogy komoly újítással készül a 2013-as szezonra, a mezőny végre komolyan elindul japán irányba, ami sokak álma volt az elmúlt években a...
 Énekes Árpád 2008-ban, egy szinte gyári, M3 motorral szerelt E36 kupéval kezdte drifter pályafutását. Akkor összetett 4. helyen végezte a szezon amatőr bajnokságát, ami elég motiváció volt egy komolyabb versenyautó megépítéséhez. A márka és a típus maradt, minden más változott. Egy 4.0 literes V8 került az autó orrába, versenyfutómű, bukócső és hasonló...
 Pár hónapja bemutattuk nektek azt a Golfot, amit mi itt a szerkesztőségnél, az ország legszebbjének tartunk. Most pedig az a szerencsés helyzet állt elő, hogy nemrégiben szerzett svéd barátunk, elhozta nekünk az általunk évek óta legszebbnek tartott külföldi Golfot is. Ahogy mindig, a szépség nálunk nem csupán az esztétikában rejlik, fontos az erő, a kivitelezés és...
 Zahuczki Zsolt neve a hazai autósport-kedvelők körében egyáltalán nem ismeretlen, a hazánkba tavaly berobbant Gymkhana sportág kétszeres magyar bajnokáról beszélünk. Az autóversenyzéssel nagyjából 15 éve került igazán testközelbe, mikor szerelőként vett részt egy rallyversenyen. Ezután versenyautók építésében is részt vett, ami ahhoz vezetett, hogy egy saját...
|